Második hét

Sziasztok!

Kicsit elmaradtam az írással, de szerencsére volt mit csinálnunk a héten. És már a következőre is vannak ötleteink. (Tudom, "éssel" nem kezdünk mondatot..)
De akkor kezdem a hétfővel.

2017.11.13.

Reggel megint keltünk időben Domival, utána mentünk gyakszira. A napunk egyébként jó volt, valamint rövid. A mentorunk, Carina megnézetett velünk egy majd' egy órás epizódot egy dán férfi életéről, aki Alzheimeres volt. A sorozat az életét követte végig a betegség kialakulásától kezdődően egészen a beteg haláláig. Nekünk sajnos az utolsó részek egyike jutott, ami ettől függetlenül szépen bemutatta a kinti szociális intézményekben végzett ellátást, illetve, hogy az Alzheimer mennyire leépíti az embert. Carina aznap kicsir megsiratott minket, főleg, hogy nekem élőben is kijutott ez a leépülési folyamat Mamám részéről. Így jobban megviselt, mint gondoltam. De legalább mikor visszaértünk, tudtam beszélni Anyával, és jobb lett a kedvem. 

Nóriék kirándultak az ovisokkal, így szgény fáradtan, de boldogan ért vissza.

Délután vásárolgattunk az otthoniaknak ajándékokat, igaz, csak ketten mentünk Domival, mert Nóri kidőlt a domboknak és a gyerekeknek hála. A vacsihoz vettünk hozzávlókat, utána főztünk. Közben az itteni emberkékkel beszélgettünk.
A hétfőnk nagyjából ebből állt.

2017.11.14.

Kedden szintén gyakorlaton voltunk délelőtt. Most részt vettünk egy termékbemutatónk, ahol olyan segédeszközöket mutattak, amik a betegek és az ápoló team életét megkönnyítik. Nagyon fura volt megtapasztalni, hogy egyáltalá nem saját erőből mobilizálják a lakókat az otthonban is, hanem külön eszközök vannak erre. Például van egy szerkentyű, amit akkor használnak, ha elesett valaki, és nem tud felkelni a földről. Nem ketten-hárman emelik fel, hanem a szerkezetet rakják az emberke alá, és az fekvő helyzetből ülő helyzetbe helyezi. Megkérdezték tőlünk, hogy mi Magyarországon ezt hogy oldjuk meg, és mondtuk, hogy ketten-hárman, saját erővel emeljük fel a beteget. Nagyon lesokkolta őket a mi megoldásunk, de nem ugyanaz a két ország. Dániában kímélik az ápolókat, mert egy-egy mobilizálási forma is nagyon meg tudja terhelni az izületeket. Így náluk kevesebb a munkahelyi sérülés, és az izületi sérülés.

A másik, ami nagyon tetszett, hogy a kompressziós harisnyákat és zoknikat nem puszta kézzel, hanem vagy egy speciális anyag, vagy eszközök segítségével húzzák fel az idősek lábára. Kaptunk is egy-egy kisebb darabot az egyik ilyen anyagból, és egy weboldal címét is, amin utána lehet nézni ennek a dolognak.

A bemutató után megbeszéltük az aznap látottakat, és Carina mondta, hogy szerdán az egyik lakóval beszélgethetünk, hogy számára milyen az otthonban élni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert így legalább tudtam információt gyűjteni az ODK-s pályázathoz.

Délután már el tudtunk menni mindhárman mászkálni a környéken, és felmentünk az egyik bevásárlóközpont tetejére, ahol egy különleges erkély van, aminek az oldalai és az alja üvegből van. Így beláttuk a város egy részét kivilágítva, ami varázslatos volt, főleg a karácsonyi fényekkel. Csináltunk pár képet, majd kifáradva visszatértünk a szállásra.

2017.11.15.

Gyakorlaton az egyik lakóval beszélgettünk, aki egy nagyon kedves hölgy volt, nehéz múlttal, amiről ugyan nem akart beszélni, de Carina mondott néhány dolgot erről. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen múlttal a hátamögött pozitív tudott maradni, és egy  végtelenül aranyos hölgyet ismerhettem meg a beszélgetés alatt. Sajnos fél oldalra lebénult, de ettől még tud mosolyogni, és a humora is megmaradt. Ő is kérdezett az országunkról, és hogy nálunk milyen a szociális gondozás. Sajnos nem tudtam azt mondani, hogy jó, mert valljuk be, nagyon le vagyunk maradva. Egyáltalán nem vagyunk betegközpontúak, és sajnos az ápoló/szociális gondozó hiány miatt nem tudunk minden beteggel annyit foglalkozni, mint a dánoknál. Nálunk amíg egy ápolóra 5-6 beteg is jut, addig itt kint maximum 4. És Ők is egy-egy lakóra fél órákat is fordítanak.

Ezt a gyakorlati napot kifejezetten élveztem. Most tovább maradtunk, de megérte.

Délután elmentünk az ARoS múzeumba, aminek az a különlegessége, hogy a tetején van egy szivárvány panoráma folyosó. Rálátni onnan a városra különböző színekben. Ezt néztük meg először, utána lefelé haladva a többi kiállítást. 

Ez a napunk is jól telt, és megbeszéltük, hogy hétvégén mit csinálunk.

Vacsira a lányok salátát ettek, én pedig palacsintára lettem éhes. Amíg azzal szenvedtem -egyáltalán nem találtam sütőport, pedig szótáraztunk is, de megoldottam- , végre beszéltem a cuki sráccal, akit már párszor megemlítettem a bejegyzésekben. Mivel ez egy saját élménybeszámoló, ezért le merem írni ezeket is, mert ez is hozzátartozik a kint  napjaimhoz, és hátha szórakoztatónak találjátok a szerencsétlenkedéseimet. 

Na szóval, az úgy volt, hogy én már a konyhában ügyködtem, a lányok a szobában voltak még, a srác meg szintén vacsit kezdett készíteni. Vagy azért, mert már unta a hülyeségeinket, vagy mert félt, hogy nem sokáig élvezheti a társaságunk, megkérdezte, hogy meddig maradunk, meg hogy mit csinálunk kint. Természetesen hűen önmagamhoz, először elkezdtem dadogni, utána sikerült összerakni a mondandóm, és váltottunk pár szót. Ezzel megadva az este tökéletes befejezését. Tisztára kislányosan viselkedtem, amin a többiek jól szórakoztak. Éééés, így telt a szerda esténk.

Ez az autó egy kiállítási darab, amit bárki kedve szerint karcolgathat.

2017.11.16.

Szintén egy rövid gyakorlatot tudhattunk magunk mögött Domival. Most nem csak az 1A épületben voltunk, hanem a 3-asban is, és megnéztük ott hogy működik a rendszerük. Mellesleg, egy megbeszélést is láttunk, ahol az előző napi észrevételeket tárgyalták meg, illetve az aznapi rutint beszélték meg.
Carinához jöttek 10. osztályos tanulók, akik pályaválasztás előtt állnak, így velük foglalkozott. Felajánlotta ugyan, hogy mehetünk mi is, de dánul lett volna az a körbevezetés és a szociális ágazat ismertetése. Helyette megbeszéltük, hogy pénteken maradunk tovább, annak ellenére, hogy szintén lesznek tanulók.

Nórit is hazaküldték az oviból, mert a mentora szerint nem festett valami jól, és pénteken sem kellett így bemennie. 

El is aludt miután visszaért, így Domival elmentünk bevásárolni a paprikáscsirkéhez. Kicsit megéheztünk a hazaira, bár az istenért nem találtunk vegetát vagy hasonlót, így azt nélkülöznünk kellett.

Este meg is csináltam Nóri segítségével (kiskanállal még sosem szaggattunk nokedlit), sőt, még mostunk is . Hál' isten van egy mosógép és szárítógép is, így nem kell imádkozni, hogy száradjanak a ruhák.

2017.11.17.

A péntekünk izgalmas volt. Reggel nem Carina várt minket, hanem az egyik munkatársa (sajnos a dán nevekkel bajban vagyok). Vele mentünk a lakókhoz, és figyeltük, hogy Ő hogyan készíti elő a terepet reggel. Láttunk sebellátást, zokni felhúzáshoz használt szerkentyűt.
Reggelit csináltunk, majd átmentünk az épület másik társalgójába, ahol megint babák voltak, és a szüleikkel, illetve az  idősekkel töltöttek egy kis időt, énekelgettek.  Ezután találkoztunk Carinával, és megbeszéltük az aznapi történéseket. Elmondta, hogy következő hét elején, a 3-as épület pincéjébe kell mennünk, és ott fognak várni minket, hogy utána megtapasztalhassuk a házi betegápolást. Kapunk majd biciklit, sisakot, majd indulhat a kaland. Itt már nem leszünk együtt Domival, hanem mindketten kapunk egy vezetőt, és velük megyünk majd házról-házra. Melegen kell öltözni az biztos.

Délután Nóri várt minket, és úgy volt, hogy elmegyünk vásárolni a vacsihoz, de kidőltek a lányok. Később elmentünk ugyan, majd megcsináltuk a vacsit.
Ezután Nórival nyakunkba vettük a várost, és gyönyörködtünk az esti kivilágított városban. Domi a szüleivel és a barátjával beszélt, ezért Ő nem tartott velünk.

2017.11.18.

Reggel szakadt az eső, így nem igazán volt hangulatunk megmozdulni. Csináltunk grillezett szendvicseket, majd nekiálltam a blognak. Annyi minden történt, hogy be sem tudtam fejezni tegnap. Nagy kihagyás volt, ezért a naptáramban nézegettem, melyik nap hol voltunk, és így houtam össze a beszámolót. Nagyon nem csináltunk most semmit, az idő sem kedvezett nekünk. 5 percenként esett, majd elállt, és ez így ment egész nap. Ki szerettünk volna menni a világítótoronyhoz, de az időjárás miatt nem vállaltuk be. De majd még sort kerítünk rá a két hét alatt.

Ennyi lett volna a kis összefoglaló! Megpróbálok legközelebb nem egy hetet összefoglalni.

Puszi Mindenkinek!

Bella