Home care, suli, nyelvi különbségek

Sziasztok!

A címben már láthatjátok miről szólt a hetem.
Az előző posztban már említettem, hogy hétfőn és szerdán lehetőségünk adódott megfigyelni az otthoni gondozást a dánoknál, ezután kedden megnéztük a sulit Jan idegenvezetésével, csütörtökön és ma pedig megint az 1A épületben voltunk, annyi különbséggel, hogy kaptunk egy-egy asszisztenst, akikkel végezhettük a napi rutint. De kezdem az elején..

2017.11.20.

Reggel nagyon korán keltünk...5 órakkor. Jézusom, visszagondolni is rossz..utoljára otthon keltem ilyenkor, akkor is azért, mert elnéztem az időt, és azt hittem lekésem a 7órási buszom.

7 előtt oda kellett érnünk a 3-as épület alagsorába, ahol Lona várt minket egy tanulóval, akiről később kiderült, hogy beteg és késni fog,mert nem szólt időben, ezért nem tudták átrendezni a napot. Így tolódott az indulás is. Domi Lonával biciklin közelítette meg az otthonokat, én pedig a tanulóval, Salmával, csak én szerencsésebb voltam, ugyanis az ideiglenes társam nem szeret biciklizni, ezért autóval mentünk.
Nagyon érdekes volt. Először egy hölgyhöz mentünk, ahol megfigyelő voltam. Salma egy másik asszisztens segítségével megfürdette a hölgyet, majd az itt elterjedt betegemelővel átrakták a speciális tolószékébe, amit már könnyen tudott kezelni. Reggelit készítettünk még neki, majd ezzel véget ért az első "küldetésünk".
Másodjára egy 100 éves hölgyhöz mentünk, akinél a reggeli előkészületeken kívül takarítanunk is kellett. Ennek külön örültem, ugyanis, már hiányzott a porszívózás. Kérdezni sem kellett, rögtön vállaltam a feladatot.
Harmadikként egy úrhoz mentünk, akihez csak be kellett ugranunk megkérdezni minden rendben van-e vele.

Miután visszaértünk, beszéltünk pár szót Lonaval, majd elengedett minket.

A legrosszabb az volt a napban, hogy egy pónit vittek az otthonba, amiről mi lemaradtunk. Mindegyik épületben körbevezették, és még karácsonyi jelmeze is volt.

Délután nem igazán éreztem jól magam, köszi Dán időjárás és megfázás. Komolyan, nagykabátban, bundabugyiban fáztam meg. Ilyen szerencsés is csak én lehetek, ezért amíg Nóri nem ért vissza a gyakorlatáról, Domival alfában relaxáltunk.
Sajnos mivel már közeledünk az igazi tél felé, egyre hamarabb sötétedik, így nem igazán tudunk a hétköznapokra programokat szervezni, főleg úgy, hogy Nóri is 4- ¼5 felé ér vissza. De elmentünk sétálni egyet a környéken. Nagyon szépek a karácsonyi világítások, és egyre több van belőlük. 

Világításról jut eszembe, megtaláltam életem telefontöltőjét. Karácsonyfa izzós, így már nagyon benne vagyok a hangulatban. A lányok nagyon szeretnek esténként, amikor töltöm a telefont és bevilágítja a szobát. 

2017.11.21.

Kedden a lányokkal ellátogattunk a SOSU Østjylland College-ba, ami az egyik legnagyobb egészségügyet oktató intézmény Dániában.

Jan a buszmegállóban várt minket, majd néhány perc gyaloglás után besétáltunk az épületbe. Hatalmas, modern építményt  képzeljetel el.
Külön konditerem, tornaterem, laborok, anatómia terem, demonstrációs termek, pihenők, könyvtár, büfé, ping pong asztal, csocsó, társalgó, tanuló helység van az iskolában. Csináltam képeket is, de nem sokat, túlságosan látszott volna rajtam, hogy turistáskodom. Sokat beszélgettünk, összehasonlítottuk a magyar és a dán oktatást. Sok különbség van...nagyon. NAGYON.

A napunk rövid volt amúgy, és cuki sráctól is kaptunk életjelet.  Ennek természetesen én örültem a legjobban. (Meglepődtetek, nem?)

A legrosszabb egyébként a dánoknál, hogy a boltok meg múzeumok nem sokáig vannak nyitva. Így ezek nekünk hétvégére tolódnak. Az időjárás sem kedvez nekünk. Esik, fúj a szél, konkrétan engem is felkapna, ha nem lenne rajtam plusz 15 kiló 5 rétegnyi ruhából.

Nem én fotóztam, a csodálattól elfelejtettem

Egy lakás mintájára van berendezve a tanterem

A plafonon van a speciális emelő egyik fajtája

2017.11.22.

Szerdán megint biciklizni kellett, vagyis csak úgy volt, hogy kell. De mivel csodával határos módon megint esett, így megúsztuk. Salma is betegebb lett, ezért mindketten Lonával voltunk, és gyalogszerrel mentünk dolgozni. Nem kell megijedni. Az otthonnal szemben van egy lakópark. Csak odáig mentünk.
Az első emberke egy nagyon aranyos bácsi volt, akinél már a karácsonyfa is fel volt díszítve, az égők is fel voltal rakva a lakás minden részére, ééés, van egy igen látványos manós szoborgyűjteménye. 

Szintén csak megfigyelők voltunk egész nap. Egynek azért, mert egy emberes feladatok voltak, kettő meg azért, mert dánul kell kommunikálni, ami nekünk nagyon nem megy. Na jó, megköszönni bármit megtudok. De itt kifújt a tudásom.

Délután (kora este), tényleg, 4 órakkor szinte már korom sötét van..na jó, annyira nem vészes a helyzet, de ha már hármat pislogunk lement a nap. Elkezdtünk Dokikat nézni, majd hirtelen megjelent a szálláson 4 nap után cuki srác. Mellesleg hétvége óta ismerősök lettünk két közösségi portálon is. (Legyen elég annyi, hogy jobb vagyok néha, mint az FBI. Hivatalos bemutatkozás még nem volt.) Szóval, nagyban néztük a sorozatot, és megjelent azzal a nagy kérdéssel, hogy kérünk-e sütit. Már napok óta sütire éheztem, és egyem a szívét jókor gondolta azt, hogy megkínál minket. Ezután, mindent-vagy-semmit alapon (Nórinak hála) írtam neki, hogy lejön-e hozzánk sorozatozni. Hogy meglepődtem-e, amikor válaszolt, hogy 5 percen belül lent van? A válaszom igen.
A Dokikból amúgy Jóbarátok lett, és még mi is szórakoztattuk Nórit. Mindketten zavarban voltunk, Ő meg lazán felpakolta a lábait mellettünk a kanapén, nem igazán zavarta a helyzet. Jó neki..

2017.11.23.

Tegnap már a megszokott épületben voltunk, ugyan nem Carinával, hanem két munkatársával, de még így is jó napunk volt. Végre mi is részt vehettünk a reggeli rutinban. Segíthettem reggelit készíteni, felöltöztetni a lakókat. Az egyik hölgy imád zenét hallgatni, vagy Elvis szól vagy ABBA. Tegnap az utóbbira esett a választás, így egész nap a Dancing Queen volt a fejemben. Carinával is beszélgettünk, és megegyeztünk, hogy a maradék időnkben itt, méginkább belefolyunk a napi teendőkbe mi is. Rengeteget tanulunk és fejlődünk így. Nem csak szakmai szinten, de nyelvi szinten is. Már bátrabban merek kommunikálni, még a szálláson is.

Délután Nórival megejtettünk egy nagyobb bevásárlást, hogy már csak apróságokért kelljen boltba mennünk.
Vacsira levelestésztába csavart virlis falatkákat sütöttünk, de volt, amelyikbe baconos-sajtos töltelék került. 

Ami meglepő volt, hogy cuki srác magától jött le, és kérdezte meg,hogy csatlakozhat-e hozzánk. Azon viszont nem lepődtünk meg, hogy mindenki dicsérte az ételeink illatát.

2017.11.24.

Ma szintén külön voltunk Domival. Ma is elég sok dolgot csinálhattam, viszont most éreztem először a nyelvi különbségekből adódó nehézségeket.
10 percre egyedül maradtam az egyik lakóval, mert a mai segítőm elment felhívni az úr orvosát. Addig gondoskodnom kellett róla, hogy ne kelljen fel, mert elesne. Szegénykém már nagyon menni szeretett volna. De mivel nem tudtam neki elmagyarázni, hogy csak egy picit várjon, kénytelen voltam kétségbeesett arccal könyörögni. Angolul nem értett semmit, magyarul szintén sikertelen volt. Német a bácsi eredetileg, de a betegsége miatt nem igazán beszéli a nyelvet, csak a dánt. De ha kicsit tisztább pillanatai vannak, akkor németül kérdez. 

Én ugyan tanultam németet, de még az a tudás is kevés, ami rajtam maradt az évek alatt.
Később ezt a bácsit kellett felügyelnem reggelinél, ugyanis van, amikor elszundít. A feladatom az volt, hogy szólongassam ha ez megtörténne, és figyeljek hogy egyen. Azt a tanácsot kaptam, hogy mosolyogjak (ezt kérni se kellett volna), illetve, hogy használjam a testbeszédet, hogy megértsük egymást. Ezzel csak azt értem el, hogy a lakók nagyon beszélgetni szerettek volna velem. Kérdezgettek, én meg csak vigyorogtam, boci szemekkel pislogtam, ráztam a fejem, hogy nem értek semmit. Próbáltam elmagyarázni, hogy nem értem amit mondanak, de csak a fejüket fogták. Az activity eddig sem volt az erősségem, és a mai nap után tutira nem is lesz. Igazából nem tudom hogyan, de az egyik lakóval szót értettem. Olyan extázisba estem a sikerem után, hogy tényleg nem tudom megmondani, hogy oldottam meg a szituációt.

Jövőhéten hasonlóan izgalmasak lesznek a napjaink az otthonban, ami annyiban szomorú, hogy nem lesz utána több hetünk itt.

Hétvégére van néhány tervünk, amiről majd később számolok be, valószínűleg képekkel.

Legyetek résen!

Bella

Második hét

Sziasztok!

Kicsit elmaradtam az írással, de szerencsére volt mit csinálnunk a héten. És már a következőre is vannak ötleteink. (Tudom, "éssel" nem kezdünk mondatot..)
De akkor kezdem a hétfővel.

2017.11.13.

Reggel megint keltünk időben Domival, utána mentünk gyakszira. A napunk egyébként jó volt, valamint rövid. A mentorunk, Carina megnézetett velünk egy majd' egy órás epizódot egy dán férfi életéről, aki Alzheimeres volt. A sorozat az életét követte végig a betegség kialakulásától kezdődően egészen a beteg haláláig. Nekünk sajnos az utolsó részek egyike jutott, ami ettől függetlenül szépen bemutatta a kinti szociális intézményekben végzett ellátást, illetve, hogy az Alzheimer mennyire leépíti az embert. Carina aznap kicsir megsiratott minket, főleg, hogy nekem élőben is kijutott ez a leépülési folyamat Mamám részéről. Így jobban megviselt, mint gondoltam. De legalább mikor visszaértünk, tudtam beszélni Anyával, és jobb lett a kedvem. 

Nóriék kirándultak az ovisokkal, így szgény fáradtan, de boldogan ért vissza.

Délután vásárolgattunk az otthoniaknak ajándékokat, igaz, csak ketten mentünk Domival, mert Nóri kidőlt a domboknak és a gyerekeknek hála. A vacsihoz vettünk hozzávlókat, utána főztünk. Közben az itteni emberkékkel beszélgettünk.
A hétfőnk nagyjából ebből állt.

2017.11.14.

Kedden szintén gyakorlaton voltunk délelőtt. Most részt vettünk egy termékbemutatónk, ahol olyan segédeszközöket mutattak, amik a betegek és az ápoló team életét megkönnyítik. Nagyon fura volt megtapasztalni, hogy egyáltalá nem saját erőből mobilizálják a lakókat az otthonban is, hanem külön eszközök vannak erre. Például van egy szerkentyű, amit akkor használnak, ha elesett valaki, és nem tud felkelni a földről. Nem ketten-hárman emelik fel, hanem a szerkezetet rakják az emberke alá, és az fekvő helyzetből ülő helyzetbe helyezi. Megkérdezték tőlünk, hogy mi Magyarországon ezt hogy oldjuk meg, és mondtuk, hogy ketten-hárman, saját erővel emeljük fel a beteget. Nagyon lesokkolta őket a mi megoldásunk, de nem ugyanaz a két ország. Dániában kímélik az ápolókat, mert egy-egy mobilizálási forma is nagyon meg tudja terhelni az izületeket. Így náluk kevesebb a munkahelyi sérülés, és az izületi sérülés.

A másik, ami nagyon tetszett, hogy a kompressziós harisnyákat és zoknikat nem puszta kézzel, hanem vagy egy speciális anyag, vagy eszközök segítségével húzzák fel az idősek lábára. Kaptunk is egy-egy kisebb darabot az egyik ilyen anyagból, és egy weboldal címét is, amin utána lehet nézni ennek a dolognak.

A bemutató után megbeszéltük az aznap látottakat, és Carina mondta, hogy szerdán az egyik lakóval beszélgethetünk, hogy számára milyen az otthonban élni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert így legalább tudtam információt gyűjteni az ODK-s pályázathoz.

Délután már el tudtunk menni mindhárman mászkálni a környéken, és felmentünk az egyik bevásárlóközpont tetejére, ahol egy különleges erkély van, aminek az oldalai és az alja üvegből van. Így beláttuk a város egy részét kivilágítva, ami varázslatos volt, főleg a karácsonyi fényekkel. Csináltunk pár képet, majd kifáradva visszatértünk a szállásra.

2017.11.15.

Gyakorlaton az egyik lakóval beszélgettünk, aki egy nagyon kedves hölgy volt, nehéz múlttal, amiről ugyan nem akart beszélni, de Carina mondott néhány dolgot erről. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen múlttal a hátamögött pozitív tudott maradni, és egy  végtelenül aranyos hölgyet ismerhettem meg a beszélgetés alatt. Sajnos fél oldalra lebénult, de ettől még tud mosolyogni, és a humora is megmaradt. Ő is kérdezett az országunkról, és hogy nálunk milyen a szociális gondozás. Sajnos nem tudtam azt mondani, hogy jó, mert valljuk be, nagyon le vagyunk maradva. Egyáltalán nem vagyunk betegközpontúak, és sajnos az ápoló/szociális gondozó hiány miatt nem tudunk minden beteggel annyit foglalkozni, mint a dánoknál. Nálunk amíg egy ápolóra 5-6 beteg is jut, addig itt kint maximum 4. És Ők is egy-egy lakóra fél órákat is fordítanak.

Ezt a gyakorlati napot kifejezetten élveztem. Most tovább maradtunk, de megérte.

Délután elmentünk az ARoS múzeumba, aminek az a különlegessége, hogy a tetején van egy szivárvány panoráma folyosó. Rálátni onnan a városra különböző színekben. Ezt néztük meg először, utána lefelé haladva a többi kiállítást. 

Ez a napunk is jól telt, és megbeszéltük, hogy hétvégén mit csinálunk.

Vacsira a lányok salátát ettek, én pedig palacsintára lettem éhes. Amíg azzal szenvedtem -egyáltalán nem találtam sütőport, pedig szótáraztunk is, de megoldottam- , végre beszéltem a cuki sráccal, akit már párszor megemlítettem a bejegyzésekben. Mivel ez egy saját élménybeszámoló, ezért le merem írni ezeket is, mert ez is hozzátartozik a kint  napjaimhoz, és hátha szórakoztatónak találjátok a szerencsétlenkedéseimet. 

Na szóval, az úgy volt, hogy én már a konyhában ügyködtem, a lányok a szobában voltak még, a srác meg szintén vacsit kezdett készíteni. Vagy azért, mert már unta a hülyeségeinket, vagy mert félt, hogy nem sokáig élvezheti a társaságunk, megkérdezte, hogy meddig maradunk, meg hogy mit csinálunk kint. Természetesen hűen önmagamhoz, először elkezdtem dadogni, utána sikerült összerakni a mondandóm, és váltottunk pár szót. Ezzel megadva az este tökéletes befejezését. Tisztára kislányosan viselkedtem, amin a többiek jól szórakoztak. Éééés, így telt a szerda esténk.

Ez az autó egy kiállítási darab, amit bárki kedve szerint karcolgathat.

2017.11.16.

Szintén egy rövid gyakorlatot tudhattunk magunk mögött Domival. Most nem csak az 1A épületben voltunk, hanem a 3-asban is, és megnéztük ott hogy működik a rendszerük. Mellesleg, egy megbeszélést is láttunk, ahol az előző napi észrevételeket tárgyalták meg, illetve az aznapi rutint beszélték meg.
Carinához jöttek 10. osztályos tanulók, akik pályaválasztás előtt állnak, így velük foglalkozott. Felajánlotta ugyan, hogy mehetünk mi is, de dánul lett volna az a körbevezetés és a szociális ágazat ismertetése. Helyette megbeszéltük, hogy pénteken maradunk tovább, annak ellenére, hogy szintén lesznek tanulók.

Nórit is hazaküldték az oviból, mert a mentora szerint nem festett valami jól, és pénteken sem kellett így bemennie. 

El is aludt miután visszaért, így Domival elmentünk bevásárolni a paprikáscsirkéhez. Kicsit megéheztünk a hazaira, bár az istenért nem találtunk vegetát vagy hasonlót, így azt nélkülöznünk kellett.

Este meg is csináltam Nóri segítségével (kiskanállal még sosem szaggattunk nokedlit), sőt, még mostunk is . Hál' isten van egy mosógép és szárítógép is, így nem kell imádkozni, hogy száradjanak a ruhák.

2017.11.17.

A péntekünk izgalmas volt. Reggel nem Carina várt minket, hanem az egyik munkatársa (sajnos a dán nevekkel bajban vagyok). Vele mentünk a lakókhoz, és figyeltük, hogy Ő hogyan készíti elő a terepet reggel. Láttunk sebellátást, zokni felhúzáshoz használt szerkentyűt.
Reggelit csináltunk, majd átmentünk az épület másik társalgójába, ahol megint babák voltak, és a szüleikkel, illetve az  idősekkel töltöttek egy kis időt, énekelgettek.  Ezután találkoztunk Carinával, és megbeszéltük az aznapi történéseket. Elmondta, hogy következő hét elején, a 3-as épület pincéjébe kell mennünk, és ott fognak várni minket, hogy utána megtapasztalhassuk a házi betegápolást. Kapunk majd biciklit, sisakot, majd indulhat a kaland. Itt már nem leszünk együtt Domival, hanem mindketten kapunk egy vezetőt, és velük megyünk majd házról-házra. Melegen kell öltözni az biztos.

Délután Nóri várt minket, és úgy volt, hogy elmegyünk vásárolni a vacsihoz, de kidőltek a lányok. Később elmentünk ugyan, majd megcsináltuk a vacsit.
Ezután Nórival nyakunkba vettük a várost, és gyönyörködtünk az esti kivilágított városban. Domi a szüleivel és a barátjával beszélt, ezért Ő nem tartott velünk.

2017.11.18.

Reggel szakadt az eső, így nem igazán volt hangulatunk megmozdulni. Csináltunk grillezett szendvicseket, majd nekiálltam a blognak. Annyi minden történt, hogy be sem tudtam fejezni tegnap. Nagy kihagyás volt, ezért a naptáramban nézegettem, melyik nap hol voltunk, és így houtam össze a beszámolót. Nagyon nem csináltunk most semmit, az idő sem kedvezett nekünk. 5 percenként esett, majd elállt, és ez így ment egész nap. Ki szerettünk volna menni a világítótoronyhoz, de az időjárás miatt nem vállaltuk be. De majd még sort kerítünk rá a két hét alatt.

Ennyi lett volna a kis összefoglaló! Megpróbálok legközelebb nem egy hetet összefoglalni.

Puszi Mindenkinek!

Bella

Eltelt az első hét

Üdv Mindenkinek!

Újra itt vagyok egy csodálatos bejegyzéssel. Már egy hete vagyunk itt a csodálatos Dániában.
Még mindig imádok itt lenni, olyan szép ez az ország. Igaz, még csak Aarhus-t és környékét láttam, de imádok itt lenni.
Mindenki nagyon kedves, Magyarországhoz képest, itt mindenki mosolyog, köszön. Ha lehet azt mondani, közelebb kerültünk egymáshoz a lányokkal, összetartóbbak vagyunk, sokat nevetünk és viccelődünk együtt. Na, de kezdem ott, ahol legutóbb abbahagytam..

(Lehet kicsit össze-vissza lesz, de ezt tekintsétek a fáradtság jelének.)

2017.11.09.

Reggel tanárnővel együtt keltünk, ugyanis eljött velünk Tranbjergbe megnézni hogy telik egy gyakorlatos napunk. Ami egyébként mozgalmasabb volt, mint előző nap, mivel az egyik lakót elvittük az egyik közeli fogorvoshoz. Most kivételesen délig voltunk, így egy laza napot tudhattunk magunkénak. Délután elmentünk a buszállomásra Domi bérletét  visszaszerezni, és közölték, hogy a szállás címére postázták. 4körül elmentünk a Busgadenhez Nóri elé, majd a közeli üzletbe vásárolni valamit vacsira. Nagyon hideg volt, de voltak páran olyan elvetemültek, hogy rövidnadrágban mászkáltak.
Visszaérve a szállásra, megcsináltuk a salátánkat (igen, kellett a tömény kaják után egy kis lightos is) pirított baconnel.
Körülbelül ennyi történt csütörtökön.

2017.11.10.

Most kivételesen nem voltunk végig az 1A épületben, voltunk a 3-asban is. Itt egy úrnak segítettünk a reggeli teendőit elvégezni. Külön öröm volt, hogy tudott angolul, mert pár évig élt Amerikában is, és váltottunk pár szót Vele. Ezután egy hölgyhöz mentünk, aki cukorbeteg, és segítettünk neki beadni a megfelelő mennyiségű inzulin adagot. Mellesleg, Ő meg tanár volt Afrikában, és Ő is tudott angolul.

Az egyik dolgozó amúgy be szokta vinni a kutyáját is dolgozni, nos, Jack most is bent volt. Nagyon édes kis szőrgombóc. Meg is jegyezték, hogy legközelebb tuti nagyobb táskát viszünk.

Az 1A épületben úgynevezett "open house" volt, ahol 3 hónapos kortól egy éves korig babákat vittek az anyukák és a lakókkal együtt énekeltek a piciknek. Az épület másik társalgójában torna volt, amit szintén megnéztünk.
Csináltunk képeket is, és még fogunk is, hogy el tudjátok képzelni milyen más egy dán szociális intézmény az otthonihoz képest.

Délután elkapott minket az eső, ezért a megállóhoz közeli áruházban vettünk esernyőt és csokit (végre, már úgy hiányzott). Megint kimentünk Nóri elé, vásároltunk, elmentünk a parádéra, ami igaz nem tartott sokáig a szálláshoz közeli részen, de hangulatos volt, és kaptunk cukorkát is, ezután visszaérve vacsiztunk, végül nagynehezen elaludtunk.

Egy dialízises lakó reggelije, ehhez jár még kávé és tej is

Fogorvosi váró

Az előtér, miután belépünk az 1A épületbe, balra és jobbra már az apartmanok találhatóak

A közös társalgó egy része az otthonban

Konyha ( helyben készül a reggeli/ebéd/vacsora) /társalgó

2017.11.11.

A szombatunk viccesen alakult. Tanárnő reggel elindult Koppenhágába, ezzel hivatalosan elkezdődött a "boldoguljunk egyedül" kalandunk. Ha lehet azt mondani, végre sikerült kialudnunk magunkat, így a hét végére. Mármint nem tanárnő miatt nem tudtunk aludni, hanem a koránkelések miatt voltunk fáradtak..mindegy, ezt túlbonyolítottam. Na de, olyan 10 óra körül fel is ébredtünk, majd elkezdtünk készülődni, hogy terveink szerint meglátogassuk az egyik közeli világítótornyot. Nos, itt még nem tudtuk, hogy a napunkból nem lesz semmi. Mindhárman készülődtünk a közös fürdőben mit sem sejtve, majd amikor vissza szerettünk volna menni a szobába, a kártyák nem működtek. Ekkor volt negyed 12. Teljes pánik, elsápadtunk, közben próbáltuk kinyitni az ajtót. Végül rájöttünk, hogy mivel ezen a napon kellett átköltöznünk a kisebb szobába, ami már tényleg három ágyas, 11től már nem a miénk volt a 38-as szoba. De minden cuccunk bent volt, a porta meg leghamarabb négykor nyitott újra. Senki nem tudott semmit, tanárnő sem tudott a dolog miértjéről. Végül bánatunkban lementünk a konyhába enni. Ekkor eszembe jutott, hogy előző nap fél egy körül voltak az emeletünkön takarítani, hátha megint ott lesznek. Szerencsére így lett, és sikerült visszaszereznem a dolgainkat. Gyorsan írtam a lányoknak, hogy azonnal jöjjenek pakolni. Mint a málhás szamarak, levonultunk a társalgóba, és ott vártuk a négy órát. 

Végül sikeresen elfoglaltuk az új szobánkat, ami hangulatosabb mint az előző volt. Sajnos nem azon az emeleten, amelyiken szerettük volna (sajnos cuki fiú, a konyhán kívűl máshol nem találkozunk...). Maradtunk a harmadik emeleten, a folyosó másig végén, de legalább saját fürdőszobánk van.

A kalandos nap után nem volt már kedvünk nagyon kimozdulni, éppen csak mosni volt erőnk, illetve boltba mentünk egy nagybevásárlást intézni. Útközben örömmel láttuk, hogy több fény lett felkapcsolva, amitől méginkább karácsony hangulatom lett -ezzel nem mondtam újdonságot-.

2017.11.12.

A mai nap a csavargásról szólt.
Lementünk a partra, és elmentünk egy móló szerű részhez is. Olyan jó volt lassú tempóban sétálni, még az idő is kellemes volt. Kivételesen nem fáztunk. Kagylókat kerestünk, tengeri csillagokat engedtünk vissza a vízbe, medúzákat kerestünk, láttunk elvetemült dánokat, akik pucéran mártóztak meg az igen hideg vízben (amint megláttuk, hogy vetkőznek, gyorsan tovább mentünk) komolyan mondom, nem normálisak...

Rengeteg képet csináltunk közben (nem a dánokról), és közel három órát sétáltunk a parton. A kirándulásunknak az éhség vetett véget, így visszajöttünk. Nóri kitalálta, hogy vacsi után süssünk pogácsát, és miután elkérte a mamájától a pontos receptet, leköltöztünk a konyhába és nekiálltunk sütni. Egy darabig egyedül voltunk, utána ketten lejöttek főzni. Egy kedves színesbőrű, és egy másik, aki Bob Marley hasonmása is lehetne. Velük jót beszélgettünk, és csaptunk egy rögtönzött bulit, amit a Rádió88 támogatott (éljen az applikációk kora). Közben szállingóztak az emberkék, és mindenkinek ízlett a pogácsa.
A sütés után beszéltünk az otthoniakkal, majd bekuckóztunk.

Holnaptól újra gyakorlaton leszünk, és elkezdjük a második hetünket itt.

Legközelebbi jelentkezésemig legyetek jók! Puszi Mindenkinek!

Bella