A végéhez értünk...

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést már itthon írom. Olyan fura..
Ma reggel felkeltem, és hiányt éreztem. Kell egy kis idő, amíg hozzászokom, hogy nincs már kártya a szobához, hogy Bob Marley hasonmásával nem futok össze a konyhában, vagy hogy a portás lány és a férje nem mosolyognak rám, akárhányszor lemegyek az étkezőbe. Hiányozni fog az emberek közvetlensége, hogy vadidegenek mosolyognak rám az utcán sétálva. De a legjobban az fog hiányozni, hogy szabadnak éreztem magam. Ez az ország lesz mindig is a hazám, de Dániában otthon éreztem magam. Furcsa ezt így kijelenteni, de így van. Az a baj (igen, baj az országra nézve..), hogy el tudom képzelni az életem kint. Már az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek egy intenzív dán nyelvtanfolyamra, és suli után visszamegyek. Anyáék persze nem repesnének az örömtől, de tudom, hogy támogatnának, ugyanúgy, mint ahogyan a tanulmányi út alatt tették.

2017.12.02.

Enyhén érződött a levegőben, hogy lassan itt a búcsú ideje.. Egész délelőtt agyaltam, pakolásztam, agyaltam és így tovább. Mindannyian ezerszer ki-bepakolásztunk, mert sehogy nem akart jó lenni.
Egyébként, még utoljára le szerettem volna menni a tengerhez, így délután elindultam. Nóri is jött velem. Domi még a pakolással próbálkozott, így nem tartott velünk.
Bementünk a Nettoba is útközben,majd épp időben érkezve, felszálltunk a pályaudvaron a 19-es buszra.
Nem volt még nagyon késő, de tél lévén hamarabb sötétedik, így már kezdett lemenni a Nap. De legalább kifogtuk a 'golden hour-t'- naplemente előtt és napkelte után egy órával van-.  Csináltunk még utoljára képeket, magunkba szívtuk a tenger illatát és a tiszta levegőt, beszélgettünk és volt, amikor csak csendben sétáltunk. útba ejtettük az őzikés parkot is, ahová vettünk répát is, hogy ne üres kézzel állítsunk oda. Egy jó tanács! Ti nem őrült dánok vagytok! Nektek nem kell bemenni párzási időszakban! Ezt mi is megtanultuk, amikor újra hallottuk a hímeket bőgni. Néhány példánynak én is megtetszettem (vagy csak megérezték a répát a táskámban), ugyanis céltudatosan indultak felém, gondolom ismerkedés céljával. Ezt egy darabig a combomon fogom viselni, mivel közelebbről is megtudtam milyen, amikor egy bambi meg akar ölelni. Egy hatalmas lila folt virít rajtam, az agancsa jóvoltából. Ouch. Gyorsan a parkon kívülre kerültünk, és azon keresztül etettük ezeket a kedves jószágokat.
A park mellett volt egy kis bódé, ahol kávét, kakaót, teát árultak. Utolsó ittlétünk alkalmából vettünk egy-egy kakaót, mályvacukorral. Olyan isteni kakaót életemben nem ittam.
Végezetül, elmentünk még a molószerűséghez is. És igen, megint találkoztunk pár fürdőzővel. Szerencsére volt rajtuk fürdőnadrág...bár, egy férfi megkérdezte tőlünk, hogy mi is úszni megyünk-e. Ki kellett ábrándítanunk, hogy nincs az az isten, hogy mi 1 fokban ruha nélkül pancsoljunk..még ruhában se. Azért az eszünk nem ment el..bár, gondolkoztunk rajta, hogy ki kellene próbálni. De egyikőnk sem szeret orvoshoz járni, így csak bámultunk a távolba a mólóról.

Korcsolyázni szerettünk volna még elmenni, de 5-kor már zárva volt a pálya a múzeumnál. Helyette vacsihoz vásároltunk, meg nasit vettünk az úthoz. Vacsi után elmentünk tusolni, és folytattuk a csomagolást. Hiányoltuk Édesanyáinkat, mert sehogy se boldogultunk. Végül hajnal 2 körül sikerült mindent a helyére pakolni, majd megpróbáltunk aludni.

A vasútállomásra érve ez a látvány fogadott. !5! karácsonyfa..ÖT

Az állomáson egy pláza is van. Jobb, mint az Árkád

egy kis photoshoot

2017.12.03.

Az utazás napja. Én már 8 óra óta ébren voltam. Max 5 órát, ha tudtam aludni, de az izgalomtól többet úgysem tudtam volna.
Amikor a többiek is felébredtek, gyorsan megreggeliztünk, utána kiélveztük az utolsó pár órát a szobánkban. Amikor eljött az idő, kijelentkeztünk, de nem hagytuk el az épületet, ugyanis volt 5 óránk a vonatig. Lecuccoltunk az étkező egyik sarkába, majd próbáltuk elfoglalni magunkat. Dél körül megebédeltünk, ezután Bob Marley hasonmása meglátott minket. Odajött hozzánk elbúcsúzni, szerencsére eltelt a maradék egy óra is, és el tudtunk indulni az állomásra. Nem nagy táv a szállástól, de sok cuccunk volt. Elég volt a Busgadenig elsétálni. Volt még fél óránk a vonat indulásáig. Addig az otthoniakkal beszéltünk, és számoltuk vissza az órákat.

Négy óra vonatút után megérkeztünk a repülőtérre Koppenhágába. Nyolctól lehetett volna elkezdeni feladni a csomagokat, de szerencsénkre hamarabb elkezdték. Mindannyian azon izgultunk, hogy a 20 kilóba beleférjünk. 16-18kg között mozogtunk mindannyian. Gyors örömtánc és ujjongás után megkerestük a 2-es terminált. Annyi volt a bökkenő, hogy konkrétan a Security check nem volt kiírva merre van, de egy nagyon jóképű (komolyan, szőkés barna haj, kék szem, kellemes hangszín) reptéri valaki - szerintem valami utaskísérő lehetett, kerekesszéket tologatva mászkált- segített eligazodni.
Miután megtaláltuk, és átestünk az ellenőrzésen (mindhárman becsipogtunk..hülye bakancs, amit csak utólag vetettek le velünk) fellélegezve vártuk, hogy kiírják melyik kaputól indul a gépünk. Itt még semmit nem sejtettünk, úgyhogy beültünk az egyik kávézóba és vártunk. Papíron 21.20-tól nyitották a kapukat, de ekkor még semmi nem volt kiírva. Minden mindegy alapon elindultunk az F kapuk felé, ezt az egy információt tudtuk csak, majd az 5 és fél perc séta után a kapukig, megtudtuk végre, hogy hanyashoz kell beállnunk. Volt még 5 percünk (mi kis naivak elhittük..) Elég sokat vártunk, majd végül az utolsó ellenőrzési ponton is átjutottunk. 45 perc késéssel végre a gépünk is felszállt.
A tervezett még vasárnapi landolás helyett, hétfőn éjszaka landoltunk.

2017.12.04.

Hajnali fél1-kor végre landoltunk. Második repülésnek is hatalmas élmény volt. A legjobb az volt, amikor bemondták, hogy végre landolunk. Az ablakból kinézve már látszódott a város fénye, és a havazás eredménye is. Gyönyörű látvány volt.

A transzferünk is hamarabb érkezett, a csomagok sehol. A tervezett indulástól számítva 10 perccel később indultunk el Pestről. Másfél óra utazás után, kiraktak a célállomásomnál, ahol Anyáék vártak. Olyan jó volt végre látni őket. El is sírtam magam.. (olyan kis érzékeny tudok lenni néha).  Kiölelgettük magunkat, majd mielőtt én is beszálltam volna az autóba, találtam egy kis hó foltot, én pedig azzal a lendülettel elindultam a cél felé. körbetrappoltam benne, a szüleim pedig kinevettek. Így jár az, aki lemarad az idei első hóról, és csak a maradványa jut neki..
Az egész utat végigbeszéltem, itthon pedig nem bírtam ébredésig várni. Mindenki megkapta a dániumját -nekünk hungarikumunk van, nekik dánium. köszi az új szavakat Anikó ;)- Ezután ettem, mert már nagyon éhes voltam. Anya csinált a kedvemért töltött kápit, ami a hajnali vacsorám volt, vagy korai reggelim. Gyors tusolás után pedig végre a saját ágyamban alhattam.
Ébredés után pedig átmentem Tatához, és Őt is megölelgettem végre.
Délután meg nekem is volt szerencsém egy kis havazáshoz. Mint egy kislány, úgy örültem neki. Vigyorogva sétálgattam, míg mások bosszankodtak, hogy már megint esik..


Egy kis összefoglaló a négy hétről:

Életem legcsodálatosabb egy hónapja volt, amit kint töltöttem. Nem tudom elégszer megköszönni a szüleimnek a támogatást, amit az utazás előtt és közben is kaptam. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és sokat fejlődtem. Bátrabb lettem, önállóbb, szabadabb voltam, mint eddig bárhol.
Köszönöm a lehetőséget az iskolának, és örülök, hogy végül megpályáztam ezt a programot.
Mindenkinek merem ajánlani, hogy ne szalasszanak el ilyen lehetőségeket. Hatalmas segítség lehet a jővőre tekintve. Nem csak emberileg fejlődik az ember, hanem szakmailag is. Ha tehetném, jövőre is pályáznék, de mivel nem tehetem, látogatóba megyek majd vissza, amilyen hamar csak lehet.

Tényleg hiányozni fog az egész. Az ország, az emberek, minden. Szerintem kijelenthetem, hogy megtaláltam a másik otthonom. Az az érzés, amit kint éreztem, leírhatatlan. Igazuk volt az ismerőseimnek abban, hogy ha kimegyek, bele fogok szeretni. Így történt. Már tervezgetem a következő utam vissza. Sok barátra tettem szert, akikkel remélem sokáig fogom tartani a kapcsolatot.
Egy élmény volt Dánia. Annyi mindent tudnék még írni, de ennyi elég lesz. :D

Ennyi lett volna a beszámoló, ezzel le is zárult ez a fejezet. Imádtam írni a blogot, és imádtam élményeket gyűjteni.

Végezetül, néhány kimaradt kép:

ARoS múzeum

Köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek a kalandunkat! Puszi Nektek!

Bella

Az utolsó hét

Sziasztok!

December első napja van, ami azt jelenti, hogy nemsokára vége a kalandunknak Dániában. Kicsit szomorú vagyok, hogy haza kell mennünk, de azért jó lesz újra a saját szobámban aludni és anyáékat is látni.
A tervezett hétvégi programokból amúgy csak a Trige-be történő kiruccanás valósult meg. Nagyon rossz időt fogtunk ki, esett az eső, és az otthonihoz képest sokkal hidegebb is van. Nekem az itteni 6°C olyan -2-nek felel meg. Nagyon tudok itt fázni. Viszont kezdem a szombattal..

2017.11.25.

Igaz, az eső nem esett délelőtt, de a lányok próbálták kipihenni magukat. Én valahogy 8-nál tovább nem tudtam aludni. Még mindig fura egy másik környezetben, de azért nem olyan vészes, csak az alvással vannak problémák.
Tehát, megvártam, amíg a lányok is felkelnek, majd latolgattuk merre menjünk. Kint eléggé zord volt az idő, és most nem is volt kedvünk kimozdulni. Valahogy a szobánkban hangulatosabb volt tartózkodni. Így nem sok érdekes történt velünk. Boltba mentünk egyedül, de ott is kapkodtuk a lábunkat. Mi lesz itt a tél közepén? Belegondolni se merek. Ha mi már most majd' megfagyunk (a dánok persze nagyrészt szandálban, zokni nélkül mászkálnak, vagy rövidnadrágban), később tuti jégkockaként csúszkálnánk egyik helyről a másikra.

2017.11.26.

A legjobb vasárnap. Ebéd közben rájöttünk, hogy elfelejtettünk élesztőt venni a pogácsához. Így is húzós lett volna megsütni és időben elindulni, ezért úgy döntöttünk, inkább veszünk valami finomságot útközben.
Amikor leszálltunk a buszról, nem egyenesen Anitáékhoz mentünk. Előtte Nóri megmutatta merre van az ovi, ahol gyakorlatozni szokott.

Anitáékhoz érve olyan jó volt a lányokén kívül más magyar hangot is hallani. Dominik, aki már nagyon várt minket, az elején félénk volt, de utána megmutatta a LEGO gyűjteményét, beszélgettünk, kávéztunk (az a Latte isteni volt). Mindenről szó esett, az otthoni dolgokról, arról, hogy milyen itt kint élni már 10 éve.
Négy órát töltöttünk ott, és megbeszéltük, hogy ha Ők jönnek haza látogatóba, keressük egymást, és fordítva. Interneten is tarjuk egymással a kapcsolatot, legfőképpen Nóri, mivel neki több köze van Dominikhoz, az ovi miatt.

Visszafelé nagyon fáztunk, az eső is esett, fújt a szél..

2017.11.27.

Megint hétfő.
Reggel találkoztunk Carinával, majd egy közös kávézás után elmondta mi vár ránk aznap. Most együtt voltunk Domival, de egy laza napot tudhatunk magunkénak. Összesen két lakónak kellett segítenünk, ezután segítettünk a dolgozóknak lepakolni az asztalokat, mosogattunk, és részt vehettünk a női klubb aznapi gyűlésén, ami abból állt, hogy Grimm meséget olvastak, kávéztak és sütiztek. -olyan isteni karácsony ízű sütit még nem ettem..ezek a dánok tényleg tudják mitől döglik a légy-. Maga az esemény egy órán át tartott, max másfél óráig. Nagyon jó volt, élveztem annak ellenére, hogy csak dánul beszéltek. Le sem lehetett vakarni a vigyort az arcomról.

Ezután Carina visszaért a másik épületből, majd megbeszéltük a napra vonatkozó dolgokat. Mondta, hogy ha nem baj, szerda-csütörtökre szabadnapot ad nekünk, mivel Ő és Helle nem lesznek a közelben valami továbbképzés szerűség miatt, ezért nem lesznek angolul beszélni tudó emberkék az otthonban. Gondolták ez jó alkalom nekünk, hogy megejtsünk néhány múzeumi látogatást, meg hasonlók, de Nóri nélkül nem szerettünk volna sehova se menni. Nem akartuk kihagyni semmiből.

Este meglátogatott minket Jan. Beszélgettünk, elhozta az Europass-es dokumentumokat, átadtuk neki az ajándékokat. Mindnek nagyon örült. Sajnos nem maradt sokáig, mert utazás előtt állt, így egy óra beszélgetés és teázás után elbúcsúztunk egymástól.

2017.11.28.

Domival külön töltöttük a gyakorlatunkat. Én három embernek segítettem.
Az eleje viccesen indult, ugyanis mindenki aludni szeretett volna. Egy óra "lazulás" után (Sabine az elektronikus dokumentációt egészítette ki, én pedig Hellével beszélgettem), elkezdtük a reggeliket előkészíteni, ezután Poul-nál kezdtünk.
Amint mindhárom lakóval megvoltunk, szabadfoglalkozást kaptunk, ami azt jelentette nekünk Domival (aki időközben szintén végzett), hogy megint segítettünk a mosatlanokkal, kávéztunk, és megkóstolhattuk a frissen sült zsömléket. Ezt egy tőlem nem szokatlan párbeszéd előzte meg..
Sabine: -Gyere, nyugodtan kóstold meg a zsemléket. Nagyon finomak és most sültek ki.
Bella: -Tényleg? Ehetek belőle?
S: -Persze, gyere nyugodtan.
B: -Ú, kajaaaa. (Felcsillant a szemem, de mivel Poul társasága voltam reggeli közben, ezért későbbre halasztottam) Köszönöm, majd egy kicsit később megkóstolom.

Domi csatlakozott hozzám, Poult átvitték egy másik épületbe, ahol éneklés volt. Mi ketten pedig a társalgóban maradtunk. Megkóstoltuk a zsömlét, kávéztunk, ezután egy pici biliárd asztalt néztünk ki magunknak. Előszedtük a golyókat, közben az egyik lakó is csatlakozott hozzánk. Ő ugyan nem tudta a szabályokat, de nem is ez volt most a lényeg. Sokkal jobb volt az, hogy úgy játszottunk egy dánnal, hogy szavak nélkül is jól szórakoztunk. Mutogattunk, mindannyian valamit motyogtunk, de megértettük egymást, és mosolyt tudtunk csalni egy bácsika arcára. Ez a keddi nap sokkal többet ért az eddigi kint töltött napomnál. Végre hasznosnak éreztem magam, és el tudtam vegyülni a dolgozók között.
A játék vége az lett, hogy csúnyán kikaptunk. Arnie nyert a legtöbbször, de annyira belejött, hogy nem is akart minket elengedni.

Végül csak sikerült meglógnunk, Carinával beszéltünk pár szót, és elengedett minket.

Vacsira főztünk spagettit (csak ilyen egyszerű ételeket képes befogadni a szervezetünk itt, néha még ezeket sem).

2017.11.29-30.

Szerdán szabadnapunk volt, amit arra használtam ki -legalábbis a délelőttöt-, hogy kialudtam magam, bár még így is fáradt voltam. Nem igazán mászkáltunk. Egyedül boltban voltunk, meg képeslapokat vettünk még az otthoniaknak. A napunk tényleg a lustaságról szólt. Nóri nélkül alapból nem szerettünk volna sehova se menni. Ha kihagyjuk valamelyik múzeumi látogatásból, egyedül nem menne el, még ha nagyon is szeretné látni. Hárman jöttünk ki, akkor hárman szervezünk kultúrális programot. PONT.

A tegnapi napunk meglepetés volt. Igaz, már az elején gondoltam, hogy az utolsó napokban nehezítjük meg a hazamenetelt. Délelőtt elvoltunk a szálláson Domival, elkezdtem a blogot, majd kimentünk Nóri elé. Elmentünk vásárolni a pogihoz, mert az ovisoknak nagyon ízlett legutóbb . Mielőtt hozzáláttunk volna a sütéshez, összedobtunk egy könnyű vacsit. Ezután jött a meglepetés. A portás lány és a férje kókuszgolyót csináltak valami dán változatban, de állnia kellett a masszának, ezért leültek mellénk. Elkezdtünk velük beszélgetni, majd ott tartottunk, hogy együtt gyúrtuk a golyókat és nevetgélünk. Legalább 2 órát beszélgettünk. Amikor végeztünk, nekiálltunk a pogi sütéséhez (vacsora közben már kelt a tészta), ezzel egy időben cuki fiú megállt a tűzhely egyik végénél, és mondta, hogy csak el szeretett volna köszönni, mert ez volt az utolsó napja, utána költözik egy albiba, és ha nem találkoznánk pénteken, akkor most megejtené a búcsúzást. Én szokás szerint zavarban voltam, Nóri meg kapcsolt, és mondta Neki, hogy jöjjön le nyugodtan pogácsázni, majd Én írok, ha kész az első adag. Azt tudni kell, hogy az utolsó sorozatozás óta nem igazán beszéltünk(nem mintha akkor beszéltünk volna), de beleegyezett. Amint kiszedtük a sütőből a pogit, írtam, lejött a szobájából, és legalább 1-1,5 órát beszélgettünk hármasban. Magunk is meglepődtünk Nórival, hogy ennyit beszéltünk. 

Amikor már kezdtünk álmosodni, elköszöntünk egymástól -a pogi új nevet kapott, "pogácsia"- de nem aludni mentünk, csak a srác. Mi még megígértük a portás lánynak, hogy viszünk pogácsát, így felcaflattunk a negyedikre, és velük is beszélgetni kellett még. Teáztunk, sztorizgattunk, éjfél körül pedig eljutottunk tusolni és hajat mosni. Göndör/hullámos hajú lányként rémálom a hajmosás, de magunkhoz képest háromnegyed óra alatt készen lettünk (a hajszárítással is).

2017.12.01.

Először is...BOLDOG DECEMBERT!
24 nap múlva karácsony!  Mától büntetlenül hallgathatok Michael Bublé-t.
Egyébként ma volt a legboldogabb, egyben legszomorúbb napom. De szerintem ezt mindhármunk nevében kijelenthetem.
Reggel utoljára keltünk 6-kor, hogy gyakorlatra menjünk. Ezzel nem is volt baj, csak a nap végével...

Amikor odaértünk, mindenki kedvesen fogadott minket. Kérdezgették, hogy milyen érzés utoljára jönni, és nem volt jó...úgy maradnék még legalább 2 hónapot. Persze karácsonyra hazamennék, utána visszajönnék.
Ma megint külön voltunk Domival, de már egész jól boldogultunk.
Először egy nénihez kellett volna mennem, aki jövőre tölti a 100-at. De mivel rossz napja volt, nem szerette volna, ha egy idegen is bent van, ezért én addig egy másik asszisztenssel voltam. 

Segítettem egy aranyos néninek, akivel múltkor is beszélgettünk Carina segítségével. Ezután egy bácsihoz mentünk, majd legalább még 4-5 lakónál voltunk. Reggelit készítettünk, nevettünk, beszélgettem az asszisztensekkel.
Mivel péntek van, ezért ma is voltak babák az egyik társalgóban. Ma mi is aktívan részt vettünk a foglalkozásban. Mi is kaptunk kottát és szöveget (halandzsázni már tudok dánul) és énekeltünk, legalábbis próbáltunk..
Később találkoztunk Carinával is, aki nagyon sunnyogott. Kiderült, hogy azért, mert a szokásos pénteki megbeszélésre készültek, amire mi is hivatalosak voltunk.
Már épp hozzáláttunk az evéshez, amikor Carina egy-egy képeslappal, és egy-egy dobozkával tért vissza.
Olyan jól esett, hogy gondoltak ránk, és meghívtak a megbeszélésükre, az meg hab volt a tortán, hogy búcsúajándékot is kaptunk.
Nagyon aranyos volt mindenki, meg is könnyeztük a levelet, amit kaptunk.

Mi is odaadtuk az ajándékokat, majd beszélgettünk még, és végleg elbúcsúztunk mindenkitől.

Délután letargikus hangulatban ültünk a szobánkban, és még mindig nem tudjuk elhinni, hogy pár napon belül vége az egésznek. Viszont ma megvettem a vonatjegyeket vasárnapra. Holnap pedig a beszállókártyákat nyomtatjuk ki, és csomagolunk, hogy vasárnap kevesebb dolgunk legyen.

A mentorunkkal, Carinával

A kis baba egy tradicionális dán baba. Mindegyiknek sajátos jellemzője van, és ennek megfelelően kaptuk ajándékba. Az enyémnek az a sajátossága, hogy tele van energiával és bátor.

Holnapra egy kis korcsolyázást tervezünk délután/este felé. Lesznek képek, elméletileg nagyon szép kivilágítva a pálya.

Legközelebb lehet már otthonról írok, vagy még a vonatról.
Legyetek résen!

Bella